Vége a plagizált anyagok korszakának
2004.05.04. 11:38
Ha a tanárok a jövőben használják a Mediaphor cég plágium-kereső programját, pillanatokon belül kiderítheti, hogy vajon az adott hallgató a saját kútfejéből dolgozott-e, vagy csak szimplán lemásolt a világhálóról egy már meglévő anyagot.
Amennyiben egy egyetemi oktató vagy professzor a Mediaphor nevű német vállalat plágium-kereső programját használja, pillanatokon belül kiderítheti, hogy vajon az adott hallgató a saját kútfejéből dolgozott-e, vagy csak szimplán lemásolt a világhálóról egy már meglévő anyagot.Az internetről lehalászott és lemásolt szemináriummunkákat a jövőben könnyen azonosítani lehet majd. A program képes arra, hogy a kérdéses dokumentum egészére vagy csak egy bizonyos részére keressen rá. A szoftverfejlesztő cég szerint az összes írásos munka 30 százaléka az internet nyújtotta kétes segítséggel jön létre. A kereséshez azonban természetesen fontos, hogy az adott munka elektronikus formában meglegyen, hiszen például egy újságban megjelent munka előélete után nehezen tud keresni a program, persze ha csak valaki be nem szkennelte azt.A Mediaphor nevű kereső egyaránt jól elboldogul a DOC, a TXT és az RTF formátumú fájlokkal. A szoftver rendkívül gyorsan végzi a munkáját. A készítők példát is említettek a kereső sebességére, e szerint egy 35 oldalas munkaanyag átvizsgálásra az alkalmazásnak mindössze két percre van szüksége. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a dokumentum szövegét a Mediaphor nem szóról-szóra, hanem szúrópróbaszerűen kutatja át. A vizsgálandó munka normál átvizsgálására hat, míg a teljes körű, precíz átfésülésére 40 perc kell.Az átvizsgálási sebesség egyaránt függ a számítógép teljesítményétől és az adott, használt internet-kapcsolat jellemzőitől is. A fejlesztők azonban leszögezik ISDN-nél rosszabb vonalon nem érdemes próbálkozni, mert gyakorlatilag ellehetetlenül a munka. A plágium-kereső 98 euróba kerül, és a hazai hallgatók szerencséjére nem ért magyarul...
|