Bemutatták a Microsoft új keresőjét
2004.07.30. 11:21
A Microsoft pénzügyi elemzőinek konferenciáján mutatták be a vállalat új kereső szoftverének prototípusát, amely a fejlesztők reménye szerint egyesíti magában a hagyományos és az internetes keresők előnyeit.
A Microsoft pénzügyi elemzőinek konferenciáján mutatták be a vállalat új kereső szoftverének prototípusát, amely a fejlesztők reménye szerint egyesíti magában a hagyományos és az internetes keresők előnyeit.Yusuf Mehdi, a cég MSN részlegének vezetője elmondta, hogy a program a helyi háttértárolókon található dokumentumokat, elektronikus üzeneteket, és azok csatolt állományait is átkutatja a keresett szövegrészlet után. A Mehdi által bemutatott verzió ezen kívül mellékelte az internetes keresés találatait is. A bemutató lerántotta a leplet az új technológiáról, azt azonban még nem lehet tudni, hogy milyen feltételekkel vehetjük majd igénybe a program végleges verzióját. Mehdi egyelőre csak annyit árult el, hogy a szoftver egy külön szolgáltatás részeként jelenik majd meg, de magáról a szolgáltatásról nem szolgált részletes információval.A Microsoft szakemberei már jó ideje keresték a megoldást arra a problémára, hogy miként lehetne megvalósítani az egymással inkompatibilis fájltípusok közötti keresést. Bill Gates, a szoftveróriás elnöke nagy jelentőséget tulajdonított a kérdésnek, és mindvégig figyelemmel kísérte a fejleményeket. A vállalat szóvivője kijelentette, hogy a bemutatott program megfelelő megoldást nyújt a problémára, és ötvözi a különböző kereső szoftverek előnyeit.Mehdi elmondása szerint a program használatához nem szükséges az operációs rendszer frissítése, mindössze egy különálló szoftvert kell letöltenünk. Hozzáfűzte, hogy a végleges verzió megjelenésének időpontja még nem ismert, de mindenképpen megelőzi majd a Longhorn bemutatását. "Biztosra veszem, hogy a program még a Longhorn előtt megjelenik" - jelentette ki az MSN részleg vezetője. "A Longhorn új fájlrendszere révén pedig folytatódhat a fejlesztés, és tovább bővítjük majd a kereső eszköztárát."
|