Informatika : Windows XP SP2 javítócsomag a másolt példányokra is |
Windows XP SP2 javítócsomag a másolt példányokra is
2004.05.11. 11:56
Nyit a Windows XP illegális példányával rendelkező felhasználók felé a Microsoft, azaz a második javítócsomag nem fogja vizsgálni azt, hogy milyen, legális vagy másolt operációs rendszer van-e az adott számítógépen.
Nyit a Windows XP illegális példányával rendelkező felhasználók felé a Microsoft, azaz a második javítócsomag nem fogja vizsgálni azt, hogy milyen, vagyis legális vagy másolt operációs rendszer van-e az adott számítógépen.A redmondi szoftveróriás a Windows XP operációs rendszerből eddig 210 millió darabot adott el világszerte, de persze ezen felül a szoftver több millió illegális másolata lehet még a felhasználók birtokában. A vállalat azonban most nyitni készül az utóbbi csoport felé is, ami az előzmények fényében némileg meglepő. A második javítócsomag a Windows XP-hez a tervek szerint idén késő nyáron fog megjelenni. Ami igazán érdekes, hogy a konszern az új csomag esetében a biztonság témakörére helyezi majd a fő hangsúlyt, illetve az, hogy az SP2 bárki számára elérhető lesz.Mindez azt jelenti a szingapúri Computer Times című orgánumnak nyilatkozó Microsoft termékmenedzser, Barry Goffe szerint, hogy a javítócsomag nem fogja vizsgálni azt, hogy milyen, vagyis legális vagy másolt operációs rendszer van-e az adott számítógépen. Azok a felhasználók, akik mégis ódzkodnak a várhatóan 275 MB-os méretű frissítés letöltésétől vagy nincs internetjük, a Microsofttól ingyen is megkaphatják a javításokat tartalmazó CD-t. Ebben az esetben szintén eltekintenek annak a vizsgálatától, hogy az illető személy jogszerűen vagy illegálisan birtokosa-e a Windows XP operációs rendszernek. Barry Goffe meg is indokolta a cégre nem jellemző nagylelkű ajánlatot. A termékmenedzser szerint a megoldásban semmi meglepő nincs, és közlése szerint fontosabb, hogy minden számítógép biztonságos legyen, mint hogy nőjenek a bevételeik, és ezáltal ők gyakorlatilag a legális felhasználóikat védik a veszélyektől. Ezen kívül a szakember úgy vélte, hogy senkinek sem jó, ha az illegális másolatot használó magánszemélyek és cégek egy újabb támadási felületet kínálnak a vírusírók és a féregkészítők számára. Mindenesetre az SP1-es javítócsomag kiadásakor a Microsoft még nem képviselt ilyen "humánus" álláspontot...
|