Elfogták a Phatbot féreg készítőjét
2004.05.11. 00:30
A kártevőt egy 21 éves fiatalember alkotta meg, igaz, több segítőtársa is akadt. A fiatal munkanélküli férfit néhány nappal ezelőtt, május 8-án, szombaton vette őrizetbe a rendőrség Lörrachban.
A kártevőt egy 21 éves fiatalember alkotta meg, igaz, több segítőtársa is akadt. A fiatal munkanélküli férfit néhány nappal ezelőtt, május 8-án, szombaton vette őrizetbe a rendőrség Lörrachban.A baden-württembergi tartományi bűnügyi hivatal tájékoztatása szerint a férfi erősen gyanúsítható azzal, hogy ő készítette el a Phatbot, vagy Agobot nevű kártevőt. A hatóságok három további gyanúsítottnál is házkutatásokat tartottak Alsó-Szászországban, Hamburgban és Bajorországban. Ezt a három elkövetőt azzal gyanúsítják, hogy segítettek a Lörrachban letartóztatott fiatalembernek a féreg elkészítésében. A házkutatások során a rendőrök számos dokumentumot, valamint számítógépet és adathordozót lefoglaltak, amelyeket most ki kell értékelniük a nyomozóknak. Az első számú gyanúsított időközben már be is vallotta, hogy ő programozta a Phatbot férget, és azt is elmondta a rendőröknek, hogy ebben többen is segítettek neki. Az előzetes letartóztatásban lévő fiatalember a vallomásában arra is kitért, hogy a műve minél szélesebb körben való elterjesztéséhez felhasználta a Sasser vírust is.A Phatbot egyébként károkozó funkciók garmadájával rendelkezik. Ezek - többek között - lehetővé teszik, hogy a féreg gyakorlatilag teljes körűen és mértékben átvegye a megfertőzött számítógép irányítását és azt a kártevőt útjára bocsátó és elindító gazda olyan célokra használhassa fel, amilyenre csak akarja.A hatóságok amerikai segítséggel jutottak a gyanúsítottak nyomára. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy egyelőre semmilyen nyom nem utal arra, hogy ezen négytagú csoport és a Sasser készítője között bármilyen kapcsolat is lett volna. A várható börtönbüntetés mellett egyébként a négy vádlottnak jelentős összegű pénzbüntetéssel is számolnia kell.
|